Dolgozd fel, kérlek, Borbély Szilárd Nincstelenek című regényének részletét a megbeszéltek szerint. A mondatvégek tartsanak lefelé (ponthanglejtés), akkor is ha nagyon rövid mondatok követik egymást. Tarts pillanatnyi tagolási szünetet minden mondat között.
„Megyünk és hallgatunk. Huszonhárom év van köztünk. A huszonhármat nem lehet osztani. A huszonhárom csak magával osztható. Meg eggyel. Ilyen magány van köztünk. Nem lehet részekre bontani. Egyben kell cipelni. Visszük az ebédet. A földhányáson megyünk. Mi úgy hívjuk, gorond. Az Ogmand goronda. Erre járunk, amikor az erdőre megyünk fáért. Néha a Szomoga laposa felé kerülünk, hogy a Kabolóúton mehessünk. Mert az nem olyan sáros. Mi úgy mondjuk, pocsétás. Máskor a Gróferdején keresztül, végig a Pallóúton. Anyám feje kendővel van bekötve. Mi keszkenőnek mondjuk. Az asszonyoknak be kell kötni a fejüket. A vénasszonyok az álluk alatt csomózzák meg. Nekik feketét kell hordani. Az anyám kendője színes. Hátul, a kontya alatt köti meg. Nyaranta könnyű háromsarkos kendőt visel. Fehér alapon kék pöttyös kendőt. A kölcsei vásárban kapta apámtól a múlt évben. Anyámnak gesztenyebarna haja van. Vörösesgesztenye. Nem minden gesztenye vöröses. Ősszel szoktuk gyűjteni a nővéremmel. A faluban egyetlen gesztenyefa van. A Barkóczy-major helyén maradt meg. A többit kivágták a háború után. A mindig vizes földben csak a nyárfák bírják. Na meg a fűzfák. Mi úgy mondjuk: ficfák. Tavasszal könnyű sípot, ficfasípot csinálni. Azt fújjuk, hogy bosszantsuk anyánkat. A kutyákat meg a szomszédokat.”